A magyar -szlovák államhatár mellett. a Ronyva-patak völgyében fekvő falu első írásos emlíése 1277-ből maradt fenn. A kutatások szerint az elnevezés a szláv Radim személynévre vezethető vissza. A szomszédos településekkel szoros viszony alakult ki, mivel a Felsőregmecen található templom mindkét település híveinek hajlékául szolgált.
A török uralom, valamint a Rákóczi-szabadságharc után Alsóregmec elnéptelenedett. A XVIII. században a betelepítésekkel ruszin és szlovák nemzetiségű lakosok települtek meg a faluban a többségben református vallású magyar lakosság mellett. A pataki váruradalom részét képező települést Mária királyné Perényi Péternek adományozta. Kazinczy Dániel (Kazinczy Ferenc nagyapja) 1739-ben vette zálogba dr. Perényi Antalnétól. Ezért Kazinczy Ferenc gyermekkora és ifjúsága jelentős részét itt töltötte. A Kazinczy-kúria helyét napjainkban csak egy emlékhely jelöli. A község központjában kapott helyet a Kazinczy-emlékliget, melyből kiemelkedik a Kazinczy Ferencet ábrázoló szoborportré (Pál Mihály alkotása). 1929-ben kezdődött Árva Pál miskolci építészmérnök tervei alapján - az Urunk mennybemenetele tiszteletére szentelt - görög katolikus templom építése. A templombelső kialakítása a sátoraljaújhelyi festőművész, Petrasovszky Emánuel nevéhez fűződik.
Napjainkban a pihenni, kikapcsolódni, felüdülni vágyók és a természetet, jó levegőt kedvelők helyesen döntenek, ha Alsóregmecet választják pihenésük helyéül. A kerékpáros és a gyalogos turisták szivesen keresik fel a szinte érintetlen természeti környezetben lévő falut.
Polgármesteri Hivatal: 3989 Alsóregmec, Szabadság u. 27.
Tel.: 47/308-050, 308-211.
Körjegyzőség: 3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.
Tel.: 47/308-031
















