Mikóháza
Mikóháza a történelmi Zemplén határán, a Tokajeperjesi hegylánc tövében, a Bózsva patak mentén helyezkedik el, Sátoraljaújhely városától 8 kilométerre.
Alapítása az első írásos emlékek alapján 1235-re tehető, amikor is az Ubul nemzetségbeli Mikó család telepedett itt meg, amelyről a nevét is kapta. A község az 1900-as évek elejétől a körzeti központ szerepét töltötte be a térségben. A régi két megyeszékhelyet, Kassát és Sátoraljaújhelyt összekötő út mentén kialapult település oktatási és egészségügyi központtá vált, segítve a környező települések ellátását is.
Látnivalók a községben
A megmaradt régi népi lakóházak mellett elhaladva a millenniumi tér másik oldalán a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Közösségi ház Ház látható, melyben helytörténeti kiállítás működik. A községben hagyományai vannak a Gyöngyösbokréta mozgalomnak, mely az 1930. és 1950. években is messzire vitte Mikóháza hírét.
Napjainkban a község lakóinak élete megváltozott, de a hagyományokat, a régi értékeket igyekeztek megőrizni és továbbadni a jövendő nemzedéknek, ezért minden évben augusztus 11-12-én megrendezésre kerül a Gyöngyösbokéta Hagyományőrző és Kistérségi Találkozó, ahol a település és a térség hagyományait, népművészeti értékeit, gasztronómiai sajátosságait mutatja be az idelátogató vendégeknek.
A XIX. század végén épített, 95 pincéből álló népi jellegű pincesorról indulva tekinthetjük meg a fekete-hegyi kilátóhoz vezető tanösvényt, mely mintegy 3,2 km hosszan mutatja be a Zempléni-középhegységre jellemző állat- és növényvilágot. A kilátóhoz érve, 576 m magasságból gyönyörködhetünk a csodálatos panorámában. Az útvonalat több helyen megállóhelyek szakítják meg, ahol a fáradt turista tiszta vizű források vizét kóstolhatja meg és lehetősége nyílik az otthonról hozott szalonna megsütésére is.
Miért éppen Mikóháza?
Azért, mert páratlanul gyönyörű természeti környezetben fekszik.
Azért, mert az itt található erdők számos túrázási lehetőséget rejtenek.
Azért, mert a szálláshelyek elérhető árakon igényes ellátást biztosítanak.
Azért, mert a községben és környékén sok szép látnivaló és kulturális program van.
Azért, mert a községből elhelyezkedésénél fogva számos turisztikai látványosság, történelmi emlákhely, gyógyfürdő könnyen elérhető.
Polgármesteri Hivatal: 3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.
Tel.: 47/308-031
Körjegyzőség: 3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.
Tel.: 47/308-031
















